A nevem Kakucsi Áron-Attila, Székelykeresztúron születtem, 23 évvel ezelőtt. Az egyetem, illetve az alapképzés után egy rádióban és televízióban kezdtem dolgozni, majd azt követően külföldön próbáltam szerencsét, jelenleg Gyergyószentmiklóson lakok és dolgozok.
Gimnáziumban, A BEMUGRI nevű csoport tagja voltam, ami a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium színjátszó csoportja. Mind a négy gimnáziumi évben a csoport tagja voltam. Emellett angol színjátszó csoport is volt az iskolában, melynek két évig voltam a tagja, ennek a neve That’s it!
Hogyan emlékszel vissza az első időkre a csoportban?
Féltem próbálni, magamat megmutatni. Szégyenlős voltam az első előadás próbái allatt, végig. Ám az első előadás után ez csak úgy huss, szertefoszlott. Utána már igazán akkor éreztem magamat jól, ha lejárt a suli, hazamehettem enni, majd vissza BEMUGRizni. Ezért sem tudtam tizenkettedik osztályban sem abbahagyni, amikor már az érettségire kellett volna készülni.
Tartod még a kapcsolatot a társaiddal?
A teljes csoporttal nem. Van akivel a színművészeti egyetemen csoporttársak lettünk, vele értelemszerűen tartom a kapcsolatot, van akivel ritkán összefutok, de úgy általánosságba véve, tényleg csak egy pár emberrel.
Mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit ott tanultál meg?
Nyitottabb lettem a világ fele, kivesztek belőlem az előítéletek, megtanultam csapatban dolgozni, és a szégyenlősségemmel is szembe tudtam szállni.
Ki volt a vezetőtök? Hogyan emlékszel vissza rá?
Lakatos Sándor lelkész. Úgy emlékszem rá, mint aki megmutatott egy másik utat. Egyébként vele is tartom a kapcsolatot, s míg otthon Keresztúron dolgoztam, látogatóba mentem a csoporthoz, melynek egy egész tanéves foglalkozássorozat lett az eredménye, valamint végül egy előadás is (nem szereplőként).
Milyen szerepeket játszódtál? Melyik volt a kedvenced?
Voltam a bibliai József, Blondin Gáspár, A vidám Koldusok c. kantáta narrátora és voltam a Rátóti Legényapa szülőatyja, azaz Béla. Nem tudnék választani és nem is akarok. Mindegyikkel mást tanultam, mindegyiknek megvolt a maga kihívása.
Melyik a legviccesebb élményed?
Amikor 2009-ben az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon a József az álomlátó c. előadásunkat játszottuk nekem pedig a közönség soraiba lemenve kellet keressem a színpadon tartózkodó testvéreimet, kik apánk nyájait legeltették, én meg a Tomcsa Sándor Színház nézőterén eltévedtem. Végülis aztán időben a színpadra tudtam lépni.
Miben járult hozzá a fejlődésedhez ez az időszak?
A fenneb elmondottakon kívül még az önbizalom az amit fejlesztett bennem ez a négy éves időszak. Valamint az emberekkel való kapcsolatomon is nagyott dobott, nem voltam és vagyok már zárkózott.
Milyen rendezvényeken vettetek részt? Hogyan emlékszel ezekre?
Az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon, pontosabban a 2009-ben és 2012- ben szervezetteken. Mindig szépen szerepeltünk: először első díjat szereztünk, valamint a legjobb férfi főszereplő díját nekem ítélték, majd másodjára a leglíraibb szereplő díját Veres Lehel diáktársamnak ítélték. Valamint az ODFIE által szervezett színjátszó találkozókon is ott voltunk (kivéve a tizenkettedik osztályban készített előadással, mivel a találkozó pont az egyetemi felvételik után volt, nem volt idő próbálni), itt is mindig szépen szerepeltünk, mindig díjjakkal, dicséretekkel tértünk haza.
Mit tanácsolsz azoknak, akik most gondolkoznak azon, hogy csatlakozzanak egy ilyen csoporthoz?
Mérlegeljenek, tegyék fel a szükséges kérdéseket maguknak: Tényleg akarom? Ha igen, akkor miért akarom? Számíthatnak rám, mind a vezető, mind a társaim és ha minden a mellet szól, hogy tegyék meg, akkor TEGYÉK MEG!
Mit tanácsolsz azoknak, akik már színjátszók?
Nem tudok nagy tanácsot adni, sőt egyáltalán nem biztos, hogy tanács az amit mondok, de szerintem a csapatmunka az amire fokozottan oda kell figyelni, valamint az alázat. Színpadon lenni, játszani egy óriási dolog, amihez rettentő alázat kell és ezt szerintem nem szabad elhanyagolni.
Miért választottad a szinit?
Nem tudom. Kezdetben agysebész majd plasztikai sebész, kórboncnok, majd botanikus szerettem volna lenni, majd ezután az egzakt tudományokkal kicsit össze rúgtuk a port, ekkor eldöntöttem, hogy lelkész leszek. Végül a színművészetire felvételiztem. Amit a mai napig sem bántam meg, ha nem is a szakmámban dolgozom.
