Major Lajos vagyok, Kolozsváron elvégeztem a Sapientia EMTE filmes alap és mesterképzését, jelenleg pedig Budapesten élek és próbálok aktívan részt venni a filmkészítésben, alapvetően gyártási, szervezési oldalon. De néha kisebb háttérszerepeket is bevállalok filmekben, amely valószínűleg a színjátszós múltamra vezethető vissza.
A Bihar megyei Székelyhídon születtem és ott voltam tagja a Griffiti Diákszínjátszó Csoportnak, ami később Griffiti Dráma- és Filmműhely lett. Nem volt különösebb oka, hogy miért kezdtem el, egyszerűen csak érdekesnek tűnt. Meg hát biztos más is járt már úgy, hogy valahol valami egyszer csak elindul, és utána egyszerűen csak következtek egymásból a dolgok.
Ilyen volt számomra a Griffti, ami lényegében láncreakciót indított el. Elkezdtem megnyílni, megnőtt bennem a tenni akarás, és szinte mindenben benne akartam lenni, ami a tanuláson kívül történik az iskolában. Újraalakult a Diáktanács, elindult a diákújság, a Diáklapu, később a filmklub, és egymást érték a különféle iskolai rendezvények. Lényegében ezek a dolgok tették le az alapot ahhoz, hogy most ott legyek, ahol. A művészetek, a színjátszás, a szervezés, a filmezés iránti érdeklődés mind-mind az alatt a hét év alatt alapozódtak meg bennem, amíg valamilyen formában a Griffiti, vagy a Diáktanács tagja voltam.
A Griffiti elég fontos dolog volt mindannyiunk életében, és valamilyen szinten még ma is meghatározza a mindennapjainkat. Valahogy kialakult ott egy olyan erős baráti társaság, akik ha ma már ritkán is, de még mindig összejárnak. De akkoriban griffitisnek lenni inkább volt egy életérzés, mint iskolán kívüli tevékenység. Nem csak annyiból állt, hogy eljártunk próbákra, néha összehoztunk egy előadást, és azzal elmentünk fellépésekre, hanem rengeteget összejártunk a próbákon kívül is. Együtt jártunk kirándulásokra, túrákra, kerti sütögetésekre, de együtt lelkiztünk, sírtunk, nevettünk, közben pedig az iskolai diákélet katalizátorai is lettünk. A Diáktanács és az iskolaújság alapemberei is mi lettünk, mi szerveztük az iskolai rendezvények kilencven százalékát. Így adott ponton nekem olyan volt az a néhány év, mintha nem is iskolába járnék, hanem Griffitire és Diáktanácsra. De azt, hogy igazából mekkora hatással is volt ránk a Csoport, talán az bizonyítja a legjobban, hogy idén a harmadik olyan pár is összeházasodott, akik a Griffitin belül ismerkedtek meg. Egy ilyen pár húgom és sógorom is. Nekem sajnos ez nem jött össze, de üsse kő. :))
Szóval nem tudom, a többiek hogy vannak vele, de szerintem teljesen más ember lennék, ha nincs a színjátszó kör. Lehet nem jártam volna Kolozsváron a Tükörbe, valószínűleg nem lettem volna a Kolozsvári Állami Magyar Színház önkéntese, majd munkatársa. De lehet, eleve nem megyek Kolozsvárra filmes egyetemre, ha nem indul be a Griffiti filmes műhelye, vagy a Diáktanács Filmklubja, amin keresztül sokan megismerkedtünk és beleszerettünk a filmekbe, a filmkészítésbe. Természetesen nem én vagyok az egyetlen, idén már az ötödik székelyhídi diák felvételizett sikerrel a Sapientiára. Sőt, meg kell említenem, hogy igen sikeres színésznőnk is van, Tasnádi-Sáhy Noémi személyében.
Hogy mit tanácsolok azoknak, akik még gondolkoznak, hogy belépjenek egy ilyen csoportba? Azt, hogy csak rajta! Ne habozzatok, ne is gondolkozzatok rajta, csak csináljátok! De ha nincs színjátszó kör, akkor csináljatok! Ha nem, akkor lépjetek be akármilyen csoportba, lehet az tánctól megkezdve a cserkészeten át a sakkig bármi, csak valamit csináljatok közösen, csoportban, csapatban. Mert meggyőződésem, hogy semmi másra nem fogtok később emlékezni az iskolai évekből, csak ezekre a plusz tevékenységekre, ahol igazi élményeket, és igazi barátokat szerezhettek, és az életről is sokkal többet tanulhattok, mint az órákon. Higgyétek el, hosszú távon sokkal több hasznát veszitek majd ennek, mint bármi másnak, amiket az órákon próbálnak belétek sulykolni.
